A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mango. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mango. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 11., hétfő

Állatmintás pólók 2019 - Kígyó vagy leopárd?

Már 2018- ban tudtuk, hogy mire számíthatunk, de így 2019 tavaszán már nincs visszaút. A boltok tele vannak állatmintás pólókkal, mert a minta fénykorát éli, és ezen belül is a kígyó-, valamint a leopárdminta.

Nem volt nehéz dolgunk, amikor szétnéztünk az üzletekben, mert gyakorlatilag mindenhol széles a választék. Egy a lényeg, ha ilyen pólót vásárolunk, akkor azt csak valami egyszínű szoknyával vagy nadrággal viseljük, ha nem akarunk túl soknak látszani, vagy éppen nem Kim Kardashian a nevünk.


Rögtön egy kellemes példa a Reserved kínálatából:


Egy igazán szép kígyómintás darab a H&M-től:


Kevésbé bevállalósoknak tökéletes lehet ez a Mohito fekete póló, kígyómintás díszzsebbel. Egészen biztosan nem lehet vele mellélőni egy farmerrel és tornacipővel, vagy akár magassarkúval.


A Zara az egyik olyan üzlet, ahol évek óta elérhetőek leopárdmintás ruhadarabok szezontól függetlenül. Most sincs ez másképp, náluk ez a basic kollekció részét képezi:

Aki viszont sokkal bevállalósabb és nem elégszik meg az egyszerű állatmintával, annak ezt a Mango, piros alapon leopárdmintás, ujjatlan, magas nyakú pólót ajánljuk:

2018. december 14., péntek

Jóbarátok pólók - Minden rajongónak kell egy!

Ha csak egy sorozatot nézel meg, az a Jóbarátok legyen! Szerintem ezzel sokan egyetértenek és még többen így is tesznek, sőt nem csak úgy megnézik, hanem többször is egymás után az egyes részeket és a párbeszédeket már kívülről tudják!
A sorozat rajongótábora az egész világon óriási! Van Jóbarátok bögre, notesz, toll és persze póló, ami a legjobb! Egy rajongó előbb utóbb beszerez egyet, mert hát mit is viselhetne egy jó kis Jóbarátok maratonon?! Mi most körbenéztünk, melyik fast fashion bolt webshopjában tudod beszerezni a sajátodat, vagy akár ajándékba egyet.

A H&M-re mindig lehet számítani és szuper fekete színűt árulnak  FRIENDS felirattal.
Ez egy annyira klasszikus fazon, hogy akár alapruhatárba is beépíthető. 



H&M Jóbarátok póló - Pamutdzsörzé póló elöl nyomott szövegmintával, egyenes szabású alsó szegéllyel, oldalán rövid hasítékkal.

A Mango oldalán nagyon jót találtunk, mert a hátulján fel vannak sorolva a szereplők nevei is. Szerintünk nagyon jól néz ki és persze Friends are forever!



A Zara 2018-as őszi kollekcióját bemutató cikkünkben még elérhető volt a híres pulykás jelenetes póló. Sajnos már nem, ezért még a képet sem tesszük be, hogy ne fájdítsuk a szíveteket, de aki kíváncsi rá, az, kattintson a cikkre és meg tudja nézni. 

A hazai kínálat ezzel ki is merült, de szerencsére szuper külföldi webshopokból lehet rendelni igen kedvező árakon.









2018. május 7., hétfő

Feliratos pólót mindenkinek!

Az öltözködésünk egy remek lehetőség az önkifejezésre. Sokan az egész stílusukat, személyiségüket fogalmazzák meg öltözékükben, és szinte minden embernek van olyan felsője, ami valamilyen üzenetet, szöveget közvetít. 2018 nyarán pedig újra hatalmas trend lett a pólókon, öltözéken történő kommunikáció, mi pedig összeszedtük nektek, hogy milyeneket szerezhettek be a boltokban!

A feliratos pólókban az a fantasztikus, hogy akár humorunkat, akár életfilozófiánkat is megmutathatjuk benne, anélkül, hogy bárki furcsának vagy különösnek találná, hogy miért hordunk magunkon ilyen szövegeket. Nagyon sokat tud motiválni egy ilyen póló, hiszen ha rossz napunk van, nem úgy sikerülnek a dolgaink, ahogy azt szeretnénk, akkor minket is fel tud vidítani, motiválni tud egy jól eltalált szöveg, de mi is tudunk másoknak segíteni az üzenetekkel.


Egy vidám színű felsőn, rajta stílusosan, kreatívan elhelyezett szöveg fel tudja dobni az ember hangulatát. Persze történhetne ez a kommunikáció levélben, telefonon, bárhol, de szerencsére a divat úgy formálódott, hogy nincs azzal semmi gond, ha úgymond üzeneteket, szövegeket hordunk magunkon. Nem sokkal vidámabb az ember ebben a felsőben? 


Feliratos pólók között is van különbség, hiszen a színes, harsány daraboktól kezdve, a visszafogott, minimalista felsőkig mindent megtalálhatunk a boltok polcain! Ha úgy érzed, hogy te mégsem viselnél szívesen harsányabb színvilágú vagy nagyon karakteres üzenetű szöveget magadon, akkor válassz ehhez a felsőhöz hasonló visszafogott és általános üzenetű pólót.


A feliratos felsők tökéletesek lehetnek arra, hogy humorodat is megmutasd a világnak. Akár szarkasztikus odaszólás, vicces képpel illusztrált frappáns szöveg legyen a felsődön, ha te azonosulni tudsz a szöveg tartalmával és stílusával, se perc alatt válhat kedvenc felsőddé feliratos pólód! Ami még a vicces feliratok mellett szól, ha napközben kimondanád a ráírt mondatot, csak rá kell mutatnod a felsődre, és egy hang nélkül, máris átmegy az üzenet!


Legyen vicces vagy motiváló, szivárványszínű vagy fekete-fehér, a feliratos pólók az idei nyár nagy trendje lesz! Lehet ennek örülni, de szomorkodni nem érdemes, hiszen akkor is találhatsz olyan feliratot, amivel egyet értesz vagy azonosulni tudsz vele, ha éppen nem rajongsz a feliratos felsőkért. Biztos, hogy voltál olyan élethelyzetben, szituációban, ahol a felirat helytállt volna, így magadévá tudod tenni az üzenetét.


Bátran hordjatok feliratos pólókat! Nektek melyik a kedvencetek? 

2018. március 24., szombat

Női pólók online – 5 hely, ahonnan érdemes pólót rendelned!

Szívesen rendelnél online ruhákat, viszont nem tudod, hol keresd őket? Segítünk eligazodni! Összeszedtük azokat a cégeket, amik idén igazán divatos tavaszi és nyári pólókat mutattak be, és könnyedén megrendelheted kedvenceidet webáruházukból.  Nézzük is, mely divatcégek lettek benne a top5 válogatásunkban, ha online rendelésről van szó.
 
Első körben ismertetjük a szempontokat, hogy mi alapján rangsoroltuk a webáruházakat. Természetesen fontos szempont, hogy az adott felület könnyen áttekinthető, egyszerűen kezelhető és egyértelmű legyen a vásárló számára. Ezen felül nem utolsó, ha nagy kínálattal találkozunk az oldalon, gyors a kiszállítás és ténylegesen felhasználóbarát a felület. Ezek alapján következzen a top5 online webáruház, ahonnan érdemes női pólókat rendelni a 2018 tavaszi és nyári időszak alatt. 

5. Orsay 
Az Orsay oldala tökéletes választás, ha letisztult és nőies darabokat akarsz vásárolni. Diákoknak is pénztárcabarátnak mondható áron elérhetőek a ruhák, amik az idei tavaszi és nyári szezonban többségében a szűk, apró, romantikus mintával ellátott vintage darabok és a bő, vagány, feliratos, hol már absztrakt mintával díszített pólók dominálnak.

Orsay fodros ujjú hímzett felső
4. Marks and Spencer
Bár a bolt kivonul Magyarországról, a márka minősége megkérdőjelezhetetlen, és szerencsénkre az online rendelés lehetőséget nyújt arra, hogy így is beilleszthetünk a ruhatárunkba egy-két darabot a cégtől. A Marks and Spencer oldalán leginkább azok találják meg a számukra tökéletes pólót, trikót, akik szeretik a letisztult, egyszerű, már-már basic-nek mondható darabokat. Egyszerű szabásvonal, egyszínű, többségében minta nélküli alapdarabokról van tehát szó, amik magas minőségűek, így megérdemlik a negyedik helyet a listánkon.
3. Mango

Egyre népszerűbbek, sőt, az idei szezonban akár vezető trendnek is hívhatnánk a képes pólókat, amin éppen kedvenc bandánk logója, kedvenc színésznőnk, énekesnőnk, festőnk arcképe van. A Mango divatmárka bemutatta egyik darabjukat, amit az oldalukról meg is tudtok rendelni. Frida Kahlo arcképével ellátott pólójuk egyszerre vagány, nőies és mégis bohém, szabad érzetet ad viselőjének, mint egy fesztivál kellős közepén, de egy nőies blézerrel és tűsarkúval bárhová felvehető, elegáns öltözék is lehet.
Mango Frida Kahlo-s női póló
2. Desigual
Ez a márka mindig is a színes és vidám mintáiról volt elhíresült, amellett, hogy nagyon magas minőségű ruhákat vásárolhatunk itt. A Desigual női pólói szokásukhoz híven egyediek, különlegesek, harsányak, olyanok, amik mellett nem tudsz elsétálni az utcán, anélkül, hogy ne néznéd végig. Ez az absztrakt, szinte művészi minta repítette fel a Desigual-t listánk második helyére, azonban ebben a boltban csak ezt a stílust fogod megtalálni, rendkívül jó minőségben ugyan, de ha nem érzed teljesen magadénak, nem garantált, hogy fogsz tudni vásárolni itt.
Desigual virágos női póló

1. budmil
Elsőként végzett a listánkon a budmil mivel minden korosztály, minden stílusú nő talál itt magának olyat, amit szívesen viselne. Igényes, minőségi és divatos női pólók, a sportos és laza stílustól, a bohém és fesztiválhangulatot idéző feliratos darabokon át, a divatos és nőies, csipkével díszített pólókig, itt mindenki megtalálja a hozzápasszolót.
budmil női póló
Reméljük, listánk segít elkalauzolni téged az online vásárlásban, és sikerül megtalálnod kedvenc darabjaidat a szezonra!